Ébredő vágy csókolja végig a város aszfaltját,
szellő ruhába bújva, lágyan megsimítja kabátját
minden hajnali járókelőnek.
Kabátról hangtalanul tovább áll; arra vigyázva,
nehogy a járdaszegélyben megbotoljon; virágra,
fűre, fára,minden zöldellőre.
Kiül a nyitott ablakokba, a szürke háztetőkre,
a magányos padokra, a park feletti felhőkre,
a sárga szegélyű homokozókra.
Onnan ontja szét friss igézetét, hátha beteljesülnek
ma az éjjel ringatott édes mesék. S újra beleülnek
a boldogság morzsái a kabátzsebekbe,
hogy útközben, ha szükség van rájuk; mint cukorkára,
zsebkendőre, vagy megfakult bérletigazolványra;
mindig kéznél legyenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden hozzászólást moderálok.Csak és kizárólag kulturált hangú megjegyzések kerülnek fel az oldalra.