Fehér lepelként
hulló piheszárnyakkal
mindent elborít
a tél. Szikrázva,
napsugárban olvadó
jegét csillogva
lerázza, a fák
nyögve tartott
terheit
busongva dobja
le a hófödte
avarba. A zúgó szél
ölelése fáj
az arcomon, egy
jégcsepp gurul végig a
jéghideg tájon.
