Leülepedett minden,
mint maroknyi krétapor –
törmelék az asztalon.
Ábrát rajzolnak bele,
egy összefüggő
ponthalmazt,
melyen elérhető
már a messze.
Az, hol majd a
fehérség szemcséimből
megalkotnak engem is,
s akkor lelkem vonalát
újraértelmezve
rajzol meg itt,
lenn, valaki
az aszfalton…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden hozzászólást moderálok.Csak és kizárólag kulturált hangú megjegyzések kerülnek fel az oldalra.