Októberi érzés

Ölemben fájón ringatom a nyár

szivárványszín, mézédes, mély szavát.

Szivárgó könnyeim ízlelik a szikra

délután ajkamra tapadt zamatát.

Hajnalonta rám köszön a bús hideg,

a köd hívatlanul az arcomba szitál.

Párában úszik a kéklő hegy, ma már

csak ritkán süt a selyemfényű napsugár.

Helyette októberi kusza szél jár.

Hajamba durván beletúr, fülembe zihál.

Kezem fázón a zsebembe bújtatom,

s a meleg nyarat a kabátban kutatom.

Nem találom. Hova lett? Elmúlt.

Hiányzik. Nagyon- nagyon.

Szivárvány

Indigóba ázott puhaság,

kikericsbe burkolt kacagás,

selyemben tündöklő napfény várt.

Az udvaron fehérbe bújva,

üvegszínű szellő játékát

zengedezték a mosott ruhák.

Haragos fűzöldbe ágyazott

meg a fiammal együtt apám,

s hallgatták a nyárelő zaját.

Aztán mohón a metszett pohár,

vörös málna színét kortyolták.

Kávé barnája a konyhában állt,

s tejfehérrel keverve ittuk

a színes vasárnap délutánt.