Gyermekkor

Könnyharmatos

gyöngycseppből gyúrt emlékek

folynak lelkembe.

Levél Anyunak

A mezei pacsirták hangja olyan, mint gyerekkoromban.

 Akkor sokat jártam a hátsó temető vadregényes bokrai és fái között. Igyekeztem kitalálni, hogy milyen lehetett az az ember, akinek a sírja mellett éppen megálltam.

Régen, évek óta nem voltam ott.

 Ma már csak az újba járok.

Itt is hallani  a pacsirtákat a tavaszi - nyári melegben. A hegyoldal lankáján, az orgonabokrok övezte parcellák között hozzád megyek.

Gondoltad volna?

Előtte el sem tudtam volna képzelni, hogy milyen érzés ez, neked virágot vinni ide.

Ide hozni.

A sírodnál állni.

Közben visszagondolni, hogy milyen is volt, mikor még velünk éltél. Mikor még gyerekként anyám voltál.

 Képek villannak agyamban, hallom a hangokat is. Olyan erősen érzem, hogy szorongatja valami a lelkem.

Kislányként, mikor este féltem, akkor éreztem ezt a fájdalmas szorítást.

Tudtam, hogy másnap elmúlik, ha felvirrad a nap, mikor újra találkozunk reggel. Mikor azt mondod, kislányom, kelj fel!

Most én mondom, Anyu,  kelj fel…hogy megszűnjön ez a torkomon…

                                                                                                                                            Kislányod