Nyáresti kép (Variáció egy témára)

 

Nyáresti kép szabadon

Még a sápadt narancs lebeg a térben

és lehunyt szemem mögé kúszik.

Letört szalma arany kalászának illata

száraz porfelhővel kavarog,

 s az orromba szökik. 

A völgy felett páracsík lebeg,

 nyári takaróként befedve

 az életet adó esti szántóföldeket.

Nyáresti kép haikuban

Narancsban égő

naplemente szememben;

a tájon gép zúg.

Aratott búza

sárga kalásza hullik

a száraz porba.

Orromban érzem

az életet, ízét a

 föld fűszerezi.

A völgyet pehely

páratakaró fedi

a nyári estben.

Minden

Minden egy tőről
fakad.

Minden onnan halad
a fény felé.

Minden általa van,
s lesz emberré.

A tengernél

Fényözönt csókol a parti homok

arcára a nap, porszemei hajnalaranyon

csillognak.

A nedves fényszőnyegen tipegve táncolnak

a madarak.

Szelíd csobbanással morajlik jó reggelt

a végeláthatatlan  Fekete –

tenger,  

végigsimítva rendületlen a  végtelen

rendet.

Hatalmas karjával Isten öleli körbe a medret.

Borongós tavasz

Nedves rigófütty

visszhangzik a tócsákban,

ott,  hol a  galambok

vízcsepp-reumás

szárnyaik borzolják.

Csordul a pára

a házfalakon,

penész lesz belőle,

ha hosszú napokon

nem csillan a napfény 

ragyogón.

Mindent elönt

nedves doh szaga,

s  nem látják a rigók

az igazi, szélszikra
tavaszt.

Azt, miben 

a kiakasztott,

mosott szennyes,

fél nap alatt

tiszta sejtelmet
visz az áthúzott
ágyneműbe,

szerelmet lehelve

a benne fekvőbe,

ölelve  a jövőt;  

virágportól nehéz,

buja éjszakát.

Ma nem tudom

kiakasztani a

vizes ruhát.

Csak élvezem

a borongós tavasz

friss ólomszagát.

A fény születése

A sötét a fényben

születik újjá,

lesz önmaga.

Ragyogó  szép.

Kontúrjai

kirajzolódnak,

s a sejtelem

valóvá lesz.

Kiteljesedés.