Semmi köd, semmi;
csak fénylő tűz, napsugár,
csak szivárványláz.
2014. január 5., vasárnap
2014. január 4., szombat
2013. december 19., csütörtök
Emlék a konyhában
Szivárvány papírcsodává lettél.
Mikor kezembe akadt képed,
a nagytakarítás során,
szívem rejtekében felderengtél.
Bár láthatnálak megint,
kérem az eget s a földet,
anyám.
Szótlanul, búcsú nélkül
hagytad itt nekem
sárguló emlékreceptjeid,
miket olvasva érzem
a régi illatot, mi a konyhába
költözött ünnepnapokon,
ahol már csak árván
és egyedül én sütök majd
hatlapost.
Az asztal előtt állva
csak hullnak könnyeim,
mert nem a hagyma csíp,
mit felaprítottam az ebédhez,
hanem gyermekkorom
emléke,
mely veled kezdődött
és velem marad itt,
örökre.
2013. december 12., csütörtök
Jelenés
Megérintett. Pedig nem láttam.
Kihullott belőlem könnyekbe zártan.
Már nem sírok. Várok.
Tudom, hogy én is ott voltam az oltáron.
Seb
Tapintatlan az éjszakai
csönd, s bennem mindent elönt
a hiány, s vágy az iránt,
hogy istennő legyek.
Gondolatködöm gomolyog az éjben,
s nem ér el senkit, csak a kékben
lebeg, olyan, mint a seb,
mi be nem heged, s csak önmagam
marcangolja saját falósejtem.
Csak az álom,
mit mindig várok,
mi állandóan átlóg
a valóságból a tudatlan
mezejébe, felébreszt,
nem hagy aludni sem,
hiszen ott élek, s félek.
Félek, hogy csak álmodom,
hogy már csak álmodom,
hogy csak …
álmodom…
Lassan begyógyulok,
mint egy heg,
s nem marad
magamon más
csak egy seb.
Elalszom…
Reggelre
megmagyarázhatatlan
okból fáj magam
magamon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)