Múlt, jelen, jövő

Tegnap tócsáiban időtlen

 tocsogunk, múlt sara

 szárad talpunk alatt.

 Koszoljuk a jövő időt.

Minden csak múlt lesz

a jelenben egy pillanat alatt.

Már csak kihunyt jelen a jövő.

Csak  egy holt idea.

Új nap

Csontsovánnyá fogyott éjjel,
halkan haldokol
a hajnal peremén.

Borotvaél, amin táncol,
és csak ezredmásodperc
választja el a naptól,

melyben összesűrítve, 
rózsaszín – lilán
lobog a remény fénye;

a ma,  mellyel
közelebb kerülhetsz
a holnap – mennyországhoz.

Krétarajz

Leülepedett minden,

mint maroknyi krétapor –

törmelék az asztalon.

Ábrát rajzolnak bele,

egy összefüggő

ponthalmazt,

melyen  elérhető

már a messze.

Az, hol majd a

fehérség  szemcséimből

megalkotnak  engem is,

s akkor lelkem vonalát

újraértelmezve 

rajzol  meg  itt,

lenn, valaki

az aszfalton…

Rém-álom

Kék-özön-
szikra-fény-
tánc-láng-talány-
ráng- a-falakon.

Hét-halál-
vár-ránk-
szép-kaján-rémként-
ég-az-arcokon.

Nyáresti kép (Variáció egy témára)

 

Nyáresti kép szabadon

Még a sápadt narancs lebeg a térben

és lehunyt szemem mögé kúszik.

Letört szalma arany kalászának illata

száraz porfelhővel kavarog,

 s az orromba szökik. 

A völgy felett páracsík lebeg,

 nyári takaróként befedve

 az életet adó esti szántóföldeket.

Nyáresti kép haikuban

Narancsban égő

naplemente szememben;

a tájon gép zúg.

Aratott búza

sárga kalásza hullik

a száraz porba.

Orromban érzem

az életet, ízét a

 föld fűszerezi.

A völgyet pehely

páratakaró fedi

a nyári estben.

Minden

Minden egy tőről
fakad.

Minden onnan halad
a fény felé.

Minden általa van,
s lesz emberré.

A tengernél

Fényözönt csókol a parti homok

arcára a nap, porszemei hajnalaranyon

csillognak.

A nedves fényszőnyegen tipegve táncolnak

a madarak.

Szelíd csobbanással morajlik jó reggelt

a végeláthatatlan  Fekete –

tenger,  

végigsimítva rendületlen a  végtelen

rendet.

Hatalmas karjával Isten öleli körbe a medret.

Borongós tavasz

Nedves rigófütty

visszhangzik a tócsákban,

ott,  hol a  galambok

vízcsepp-reumás

szárnyaik borzolják.

Csordul a pára

a házfalakon,

penész lesz belőle,

ha hosszú napokon

nem csillan a napfény 

ragyogón.

Mindent elönt

nedves doh szaga,

s  nem látják a rigók

az igazi, szélszikra
tavaszt.

Azt, miben 

a kiakasztott,

mosott szennyes,

fél nap alatt

tiszta sejtelmet
visz az áthúzott
ágyneműbe,

szerelmet lehelve

a benne fekvőbe,

ölelve  a jövőt;  

virágportól nehéz,

buja éjszakát.

Ma nem tudom

kiakasztani a

vizes ruhát.

Csak élvezem

a borongós tavasz

friss ólomszagát.

A fény születése

A sötét a fényben

születik újjá,

lesz önmaga.

Ragyogó  szép.

Kontúrjai

kirajzolódnak,

s a sejtelem

valóvá lesz.

Kiteljesedés.

Mert...

 Mert mindenki egyszer megszületik
         valamiért,
mert mindenki egyszer, valamiért.

Mert mindenki egyszer lázad
         valamiért,
mert mindenki egyszer, valamiért.
                                               
Mert mindenki egyszer felnő
         valamiért,
mert mindenki egyszer, valamiért.

Mert mindenki egyszer harcol
         valamiért,
mert mindenki egyszer, valamiért.

Mert mindenki egyszer  él
         valamiért,
mert mindenki egyszer, valamiért.

Mert mindenki  egyszer meghal
         valamiért,
mert mindenki egyszer, valamiért.

Mert mindenki meghal egyszer.
                 Valamiért.
Mert?                             Miért?

Százszorszép

Százszorszép vagyok,

apró, fehér rózsa,

hozzád repül a széllel

szirmaim csókja.

Neked küldöm a széllel,

neked küldöm hétszer,

neked küldöm

minden percben

hetvenszer hétszer.

jégtörő

a jégvirágból

nyílhat még tavasz ha

simogat a nap