2018. május 28., hétfő

Este


Elhullott virágszirmok koporsója a porban ring.
Haldokló bogárzúgással a nap utolsó búcsút int.

Már ott motoz az árnyak közt a nesz és a kétség:
 vajon holnap felkel-e újra reggeli ágyából a fény,

 lesz keleten harmat fürdette kékség,
s nyugaton zúgó bogárröpte még?

Sápadt angyalok


Sápatag, beteg, földi angyalok,
alamizsna minden új napotok.

Belétek égett ős fájdalmatok,
szemetek alabástromként ragyog.

Októberi érzés




Ölemben fájón ringatom a nyár
szivárványszín, mézédes, mély szavát.
Szivárgó könnyeim ízlelik a szikra
délután ajkamra tapadt zamatát.

Hajnalonta rám köszön a bús hideg,
a köd hívatlanul az arcomba szitál.
Párában úszik a kéklő hegy, ma már
csak ritkán süt a selyemfényű napsugár.

Helyette októberi kusza szél jár.
Hajamba durván beletúr, fülembe zihál.
Kezem fázón a zsebembe bújtatom,

s a meleg nyarat a kabátban kutatom.
Nem találom. Hova lett? Elmúlt.
Hiányzik. Nagyon- nagyon.