Októberi érzés

Ölemben fájón ringatom a nyár

szivárványszín, mézédes, mély szavát.

Szivárgó könnyeim ízlelik a szikra

délután ajkamra tapadt zamatát.

Hajnalonta rám köszön a bús hideg,

a köd hívatlanul az arcomba szitál.

Párában úszik a kéklő hegy, ma már

csak ritkán süt a selyemfényű napsugár.

Helyette októberi kusza szél jár.

Hajamba durván beletúr, fülembe zihál.

Kezem fázón a zsebembe bújtatom,

s a meleg nyarat a kabátban kutatom.

Nem találom. Hova lett? Elmúlt.

Hiányzik. Nagyon- nagyon.

Jó éjszakát!

Éjjel volt előbb még.

Már ébrednek a rigók,

és mámorral fütyülik

neked a lelkük dalát.

Hogy láss a füleddel,

tapints a szemeddel,

érts a hajnalpír fénylő szaván:

csodásan  ébred a világ!

Figyelj és várj!

Szagold a pára hűs illatát,

egy hirtelen mély csendben,

érzed majd a fuvallat

megrendítő mámorát.

Cirregő denevér,

kristófi hátán hordozza

a világ nehéz súlyát.

Függönyön  lebben 

a hajnal,

fordul a Föld.

Szép éjjel,

jó éjszakát! 

Éjjel

Párakoszorút fonsz
körém szemeddel,
így keretezed be
korábbi álmaid.
 
Lényem halvány
kontúrja domborún
csillan meg pupillád
táguló csapjain.

Megágyaztad jövőmet
újravetett múltamon,
s mélyen alszol.
Már csak reggelig.

Ördögi

Árnyak játéka

rámmered, ismerem jól,

elmenekülök.

Vándorlás

 

Planktonként  sodródsz

az élet tengerében,

csak fel-le mozogsz.

Tehetetlenség

a sorsod ellenében;

elrendeltetve.

Liftkén haladva

a boldogságáramlat

cápaszája itt -

ott mélybe ránt, és

koncentrikus  kört ír le

az újrakezdés.