Lány a padon

Valahol a szürke térben

az éj sápadt szivárványként 

ragyog.

A visszhangzó kék sötétben 

egy szomorú lány zokog.

Uram, öleld körül nagy 

fájdalmát, mi kínnal sajog.

Elhalkul a lány, lassan

talán már felébredtek az 

angyalok.

Ha

Halott leszek,

ha nem ölelsz,

vértelen, néma halott.

Néma lesz a sikolyom is,

ha meghalok.

Nem hallasz meg,

ha szólok, nem érzed,

mikor mosollyal cirógatok.

Láthatatlanként majd csak 

a képzeletedben leszek

élő halott.

Tenyeredben lesz 

minden mozdulat,

mivel álmodban megölelsz,

feltámasztva engem,

ha meghalok.