Múlt, jelen, jövő

Tegnap tócsáiban időtlen

 tocsogunk, múlt sara

 szárad talpunk alatt.

 Koszoljuk a jövő időt.

Minden csak múlt lesz

a jelenben egy pillanat alatt.

Már csak kihunyt jelen a jövő.

Csak  egy holt idea.

Új nap

Csontsovánnyá fogyott éjjel,
halkan haldokol
a hajnal peremén.

Borotvaél, amin táncol,
és csak ezredmásodperc
választja el a naptól,

melyben összesűrítve, 
rózsaszín – lilán
lobog a remény fénye;

a ma,  mellyel
közelebb kerülhetsz
a holnap – mennyországhoz.

Krétarajz

Leülepedett minden,

mint maroknyi krétapor –

törmelék az asztalon.

Ábrát rajzolnak bele,

egy összefüggő

ponthalmazt,

melyen  elérhető

már a messze.

Az, hol majd a

fehérség  szemcséimből

megalkotnak  engem is,

s akkor lelkem vonalát

újraértelmezve 

rajzol  meg  itt,

lenn, valaki

az aszfalton…

Rém-álom

Kék-özön-
szikra-fény-
tánc-láng-talány-
ráng- a-falakon.

Hét-halál-
vár-ránk-
szép-kaján-rémként-
ég-az-arcokon.

Nyáresti kép (Variáció egy témára)

 

Nyáresti kép szabadon

Még a sápadt narancs lebeg a térben

és lehunyt szemem mögé kúszik.

Letört szalma arany kalászának illata

száraz porfelhővel kavarog,

 s az orromba szökik. 

A völgy felett páracsík lebeg,

 nyári takaróként befedve

 az életet adó esti szántóföldeket.

Nyáresti kép haikuban

Narancsban égő

naplemente szememben;

a tájon gép zúg.

Aratott búza

sárga kalásza hullik

a száraz porba.

Orromban érzem

az életet, ízét a

 föld fűszerezi.

A völgyet pehely

páratakaró fedi

a nyári estben.